Tóth István vagyok. A Perfect Pixel márkanév megalapítója.

A tradicionális grafikai technikák, eljárások elsajátítása és több évtizedes használata közben érdeklődésem és figyelmem fokozatosan áttolódott a számítógépes grafika és design irányába.Elsősorban kreatív, alkotó embernek tartom magam és nyitottnak a szakmai világ változásaira és elkötelezettnek a folyamatos tanulás és fejlődés mellett.Széles látó és érdeklődési köröm, vizuális készségeim és tapasztalatom felhasználásával célommá tűztem ki, hogy azoknak az embertársaimnak,vállalkozóknak, cégeknek, egyesületeknek, csoportoknak segítsek olyan feladatok, problémák megoldásában, amikhez magasfokú vizuális, kreatív gondolkodásra és megvalósítására van szükség.Ez alatt értem a logo és arculattervezést, plakát, szórólap, reklámgrafikai, illusztrátori feladatok, megvalósítását, digitális művészet különböző ágainak a felhasználásával megalkotott képek, nyomatok létrehozását illetve pólógrafikai tervezést.

Munkámban együttműködő, precíz és maximalista vagyok. Nagy energiával vetem bele magam minden új feladat megoldásába. Számomra minden megbízás egyben komoly felelősségvállalást is jelent. A megbízómmal mindig olyan kapcsolat kialakításán dolgozok, melyben kölcsönösen segítjük egymást abban, hogy az adott projekt eredményeként  Értéket hozzunk létre.

KREATIVITÁS – EGYÜTTMŰKÖDÉS – ÉRTÉKTEREMTÉS

Végzettségek / tanúsítvány

RÓLAM MONDTÁK…

“István nagyon jó az olyan, egyedi vizuális világok megalkotásában, amelyek megragadják a figyelmet és erős érzelmi töltettel bírnak. Ugyanakkor a kivételes hangulatteremtő képességet mindig az adott kommunikációs cél szolgálatába állítja. Póló grafikáiban, Instagram poszt ötleteiben az erős Photoshop technika mindig tetten érhető, de sohasem erőltetett. Jól instruálható, mások szempontjait könnyedén érvényesíti az alkotó munka során.”

Kocsis Kata
programtervező matematikus,
webdesign oktató